Besenyő Blog: "Éjfél van. A presszóban lecgó van."

Kórházi kalandok

2007-09-18T17:35:00.000+02:00

Üdv mindenkinek. Egy röpke fél évre felszippantott a magyar valóság, de most megpróbálok visszatérni a köztudatba. Nem tudom van-e értelme, ugyanis Ádám barátom szerint már így a pályám elején is bukott újságíró vagyok, de ahogy a rómaiak mondták: Vox populi, vox dei. Szóval, történt egy szép nyári, esős reggelen, hogy meglátogattam a háziorvosomat, hogy a bal csuklómon található természetellenes kinövés természetéről érdeklődjem, mielőtt anyám pánikba esik és tumort diagnosztizál nálam. A háziorvostól a Kenézy kézsebészeti szakrendelésére irányítottak, ahol az orvos rövid szemlélődés után az alábbiakat diagnosztizálta nálam: Ganglion, a bal csuklón két cm átmérőjű, gömb lakú mobilis terime. Mint később megtudtam ez magyarul annyit jelent műtét. Be is írt a naptárába és az ott bejegyzetteknek megfelelően 2007.08.28-án reggel hét órakor megjelentem a betegfelvételnél, egy fekete táskával, egy mp3 lejátszóval és egy könyvvel felszerelkezve. Az ellátás kiváló. Panorámás 3. emeleti szobát kaptam, teljes ellátást, mindezt napi 300 Ft-ért. Kicsit tartottam a szobatársaktól, de szerencsére üres volt a kórterem. Legalábbis egy darabig. Később lett több is, közülük kettő lényeges történetünk szempontjából: a dumálós és a horkolós. A dumálós érkezett előbb. Délután még nem volt vele gond, mert akkor ébredt fel az altatásból és kicsit kába volt. Ellenben este…

1. jelenet

Besenyő fekszik az ágyon és olvas

Dumálós: - Mit olvasol?
Besenyő: - Szántó Györgytől a Stradivarit.
Dumálós: - Én még életemben nem olvastam egy könyvet sem! (Nincs is ezzel baj, mindenkinek más a hobbija. Én olvasok, van aki barkácsolni szeret és van aki tüntetni jár a Kossuth térre) Én inkább a filmeket szeretem. Azokat a filmeket, amelyeknek van mondanivalója. (én ekkor a kezdeti lanyha érdeklődésemet félretéve félig felültem az ágyban és vártam a nagy szellemi egymásratalálás pillanatát, amikor a telihold beszűrődő fényénél egymás vállán zokogva beszéljük meg a filmművészet kiemelkedő alkotásainak tanulságait.)
Dumálós: - Az egyik kedvenc filmem arról szól, hogy a kínaiak ellopják a Mega 2-es robot terveit az amerikaiaktól, de egy tudós újjáépíti a Mega 1-es robotot és legyőzik a kínaiakat.

Ez volt az a pillanat, amikor csalódottan visszahanyatlottam a párnámra és rendeltetési helyére tettem a fülhallgatómat, ezzel jelezve, hogy részemről lezártnak tekintem a beszélgetést. Éjjel aztán megérkezett a horkolós. Azt hiszem bővebb jellemzést nem igényel, a név magáért beszél.

2. jelenet

Másnap reggel Besenyő fekszik az ágyon és olvas. A dumálós és a horkolós nézi.
Kisvártatva:

Horkolós: - Mit olvasol?
Épp válaszolni akartam, amikor a jól értesült dumálós közbevágott:
Dumálós: - Pavarottit olvassa.
Horkolós: - Az mi? Valami pornó?

Ekkor szüntettem be mindenféle kommunikációt a környezetemmel, bár egy darabig, ha akartam se tudtam volna, mert az altatás kicsit kiütött.
Egyébként egy érdekes tapasztalattal gazdagodtam. Nem csak attól lehet nyelveken szólni, ha beléd költözik a Szentlélek, hanem az altatógáztól is. Rám legalábbis ilyen hatással volt. Amikor felébredtem állítólag egyfolytában angolul beszéltem. Ezzel nem is lenne gond, de egy két Britney Spears slágert leszámítva, az angolom nem túl erős. Ha valaha le akarok nyelvvizsgázni előtte megműttetem magam. Csak annyi a gond, hogy oda kell hívni a vizsgáztatókat a kórházba, mert hamar kimegy a hatása.
Röviden ennyi kórházi hányattatásaim története. Megpróbálok ezentúl kicsit sűrűbben bejelentkezni. Addig is jól jegyezzétek meg. Ha nem megfelelő társaságban és helyen vesztek elő egy könyvet, az káros az egészségre, ugyanis a kommentároktól beállhat az agyhalál.

Közérdekű bejelentés

2007-02-13T08:18:00.000+01:00

Rengeteg reklamációt kaptam, hogy munkásságom folytonossága némi kívánnivalót hagy maga után, ezért kénytelen vagyok egy bejelentést tenni. Depresszió miatt az oldal átmenetileg szünetel, leszámítva azt az esetet, ha hirtelen a kereskedelmi televíziók beszüntetnék az összes sorozatot, amiknek a bámulásával mostanában töltöm az időmet. Eme igen érdekfeszítő tevékenység mellett sajnos nem nagyon jut energiám másra és írni sem nagyon volt kedvem, míg hetekig azon izgultam, hogy összejön-e Lucas és Brooke végre valamelyik szombat délután úgy fél kettő körül. Ha valaki nyomon követi rajtam kívül a Tuti gimit, az most joggal reklamálhat, hogy ez már megtörtént az elmúlt héten, de sajnos, most Everwoodban zajlottak le olyan drámai események, amelyek elvonják energiáimat a nagyérdeműtől. Ráadásul rájöttem, hogy nem bírom pszichésen elviselni a sikert. Miután nem írtam egy darabig, mindenki elkezdett követelőzni a folytatásokért, ami elültette bennem azt az érzést, hogy most már mindenképpen alkotnom kell valamit, és ahogy teltek a napok egyre görcsösebb lettem, hogy még mindig nem írtam és ez így szépen gyűrűzött tovább. Be kell látnom bukott írónak születtem. Ha nem olvas senki, tudok írni, ha sokan olvasnak, nem tudok írni és így olvasni sincs mit. Ez kezd kísértetiesen emlékeztetni a szex témában fennálló problémámra. Józanul mikor menne, akkor nincs kedvem, részegen, mikor kedvem lenne, akkor meg nem megy. Ha már a szexnél tartunk érdekes tapasztalattal gazdagodtam. Azt eddig is tudtam, ha felkérsz egy buliban táncolni egy lányt, az nála, az esetek nagy százalékában egyenértékű azzal, hogy most őt meg akarják dugni és egy rohadt bunkónak néz miatta. Szombaton viszont rájöttem arra, hogy akkor is bunkó vagy hanem táncolsz vele és nem akarod megdugni. Azért büszke vagyok magamra, mert a hölgy által alkalmazott fizikai erőszak ellenére is sikerült megőriznem állhatatosságomat és nem engedtem a parázna vágyak csábításának. Bár így utólag visszagondolva mégsem volt akkora teljesítmény, mert nem túl sok romantika van abban, ha az embert egy csont részeg nő rángatja hátulról a karjánál fogva, különböző testi fenyítéseket kilátásba helyezve, arra az esetre, ha nem fordul meg és fonódik vele össze egy, a Laokoón csoportot megszégyenítő, táncnak nevezett, nyilvános pettingre. Búcsúzóul még egy tanácsot szeretnék adni kedves olvasóimnak. Tanuljatok be egy-két idézetet, amit gyakorlatilag bármilyen helyzetre rá lehet húzni, vagy nagyon sokat, hogy legyen minden helyzetre egy. Az a fontos, hogy ezeket bármennyi alkohol vagy egyéb tudatmódosító szer elfogyasztása után is tudjátok pontosan idézni, szerzővel együtt, ugyanis a rendőrök békén hagynak. Vagy azért, mert nem szeretik, vagy azért, mert úgy gondolják, hogy mégsem lehettek annyira részegek, ha még ilyeneket tudtok mondani. Pl. ha szerda hajnalban a Pálma és a Bem tér között botorkálva megállítanak, és megkérdezik, hogy miért ittatok ennyit, akkor a legjobb ha ezt válaszoljátok: Frank Herbert írta, hogy „az univerzumban semmi nem létezhet önmaga ellentéte nélkül”. Ha ezt az állítást elfogadjuk és azt is, hogy jelenleg is rengeteg olyan ember van, aki józan, logikusan adódik a következtetés, hogy valakinek részegnek is kell lennie. Sajnos úgy tűnik ez a hálátlan szerep ma nekem jutott. Az eddigi tapasztalatok alapján az eredmény pánikszerű menekülés a rendvédelmi szervek részéről. A szöveg felét, már garantáltan csak a távolodó autónak tudjátok elmondani. Az eljárást szigorúan csak gyalogszerrel lehet alkalmazni. Hatékonysága egy gépjárműből kiszállva, a szonda megfújása után erőteljesen csökken.

Egy megfáradt kocsmafilozófus vallomásai

2006-12-19T16:17:00.000+01:00

Az itt közölt események és szereplők mind kitaláltak. Bármilyen egyezés a valósággal csak a véletlen műve, amiért a szerző nem vállal felelősséget.

24 éves vagyok. Férfi. Állampolgárság magyar. Szellemi képességeim kimagaslóak, szorgalmam nulla, lustaságom rögtön a plusz végtelen után következik a számegyenesen. 2000-ben érettségiztem. 2001 óta egy jónevű cégnél dolgozom. Nagyjából akkor kezdődött a pályafutásom, mikor végleg leszámolva a TG-10-es trágyázógéppel, átjelentkeztem történelem szakra. Az első másfél évem, mind az egyetemen, mind a cégnél sikeresnek volt mondható. Vizsgáim legalább elégséges eredménnyel zárultak, valamint diák státuszomból sikerült felküzdenem magam állandó, határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatott munkaerővé. Fizetés csekély, de oda se neki, jött a diákhitel. Közben szerelmes lettem egy röpke 2 évre. Ezzel nem lett volna probléma, de csak én lettem az. A hölgy egy estét leszámítva, mikor megcsókoltam egy buli közben, állhatatosan óvta erényét. Legalábbis én akkor még ezt hittem. Hatására tanulmányi átlagom romlott, alkoholfogyasztásom nőtt. A cégnél közben bizonyos elemeknek kezdeti lanyha érdeklődésemet sikerült teljes apátiává lezüllesztenie. Azóta arcomon méla undorral mászkálok bent, és feltűnően sokat bámulok ki az ablakon. Aztán történelemtanári ambícióimat is elvesztettem valahol. Bár hozzá kell tennem nem is keresgéltem nagyon. Ez valamikor 2004-ben történt. Itt van egy kis szakadás, ugyanis az év második felére nem nagyon emlékszem. Egy-két tisztább pillanatomban megkérdeztem Giraseket, hogy mi történt, de nála se volt jobb a helyzet. Miután 2005-ben kijózanodtam azt vettem észre, hogy még mindig ugyanott dolgozom, a húgom nőtt vagy 10 centit és már eléri a kilincsemet, valamint konstatálnom kellett, hogy jobb volt részegen. Azóta a helyzet nagyjából változatlan. A munka deprimál; az emberek, kevés barátomat leszámítva fárasztanak; libidóm szinusz hullámzása közben elfelejtett visszajönni az x tengely fölé; anyagi helyzetem pocsék. A cigiről nem, de az életről leszoktam, visszaestem a létezés szintjére. Csak meleg kotorékba vackolt álmaim mocorognak néha, mint ébredező kutyakölykök. Kis karmaikkal lelkem falát kaparják, kis vérző sebeket szakítva fel rajta. „Elvékonyodtam, mint túl nagy kenyéren a kevés vaj.” (Tolkien)
Röviden összefoglalva a hangulatom:

Fémszürke felhők alatt jóleső magány
Mélyreszívott füstből lerakódó kátrány
Satírozza lelkem egyre feketébbre
Unottan hagyom, hogy átjárjon a mérge.

Ami pozitív:
- egy pár szórakozóhelyről a pincérnők előre köszönnek az utcán
- a csapos srác a Klondike-ból ha kezd fogyni a Heineken készlet, félreteszi nekem
- a Belgában az énekes hamarabb tudja melyik számot akarom kérni, mint én
- munkahelyi státuszom bizonytalansága miatt 2 hónapot pihentem
- újra egyetemi –helyesebben főiskolai- hallgató vagyok, bár ez mostanában kezd idegesíteni, mivel elkezdődött a vizsgaidőszak és nem tudok annyit találkozni a barátaimmal, mint szeretnék

Nagyjából ennyi. Ha valakit érdekel, velem minden rendben van. 2001 óta egy jónevű cégnél dolgozom. „Azóta nem álmodom, de minek. Mondtam, hogy minden rendben van.” (Lovasi András zárómondata a Sztornó című filmben)

Pályát tévesztettem

2006-12-06T10:57:00.000+01:00

Megint pályát tévesztettem. Ma kellett rádöbbennem, hogy nyomozónak kellett volna mennem, ugyanis sikerült véghezvinnem azt, ami az amerikai titkosszolgálatnak már öt éve nem sikerül: megtaláltam Oszama Bin Ladent. Debrecenben bujkál és valószínűleg újabb terrorakcióra készül. Terepszemle közben sikerült megpillantanom a Szabó Kálmán utcán egy vegyesbolt előtt. Hónaljig felhúzott kék munkásnadrág volt rajta, a derekánál egy madzaggal megkötve, zöld zsákvászon ing és egy feltűnően koszos piros baseball sapka. Az álcájának ez volt a legrafináltabb eleme, mivel ez egy tradicionális amerikai játékhoz kötődő viselet, és ezen okból kifolyólag nem tartom valószínűnek, hogy a CIA ügynökök különösebb hangsúlyt fektettek volna az utána folyó nyomozás közben a baseball sapkások közötti kutakodásra. Ruházatát még egy SZTK keretes, a fél arcot eltakaró szemüveg egészítette ki. A bolt előtt álldogált és egy 0,5 dl űrtartalmú üvegből körtepálinkának tűnő folyadékot iszogatott és közben gyanús pillantásokat vetett a Cég telephelye felé. Ezt a tevékenységet kb. egy percig folytatta, majd pipára gyújtott és egy Tájfun márkájú kerékpáron eltávozott a helyszínről. Bevallom azóta egy kicsit feszült vagyok és percenként nézek ki az ablakon, hogy még időben észrevegyem, ha egy öngyilkos kerékpáros alakulat közelít felénk és még legyen időm elmenekülni.

Már megint hajléktalan boogie

2006-11-10T10:32:00.000+01:00

Gondolom mindenki észrevette, hogy közeledik a tél. Rutinosabb olvasóim már tudják, hogy ez csak egy dolgot jelenthet: újra beindul a Nagy Fényesudvari Szabadfogású Lépcsőházfoglaló Bajnokság. Idén az előzetes esélylatolgatások szerint nagyon szoros küzdelem várható a lakók és a hajléktalanok között. Én kissé cinikus félmosollyal néztem, ahogy a lakók, felelevenítve a régi emlékeket, megpróbálkoztak a már annyiszor kudarcba fulladt őszi zárcserével, bár ezt most közös költséget nem kímélve megfejelték egy számkódos beléptető rendszerrel. Ennek hatékonyságáról kétségeim voltak, egészen addig, amíg Cserkó cimborám datolyapálinkájától kissé kótyagosan majdnem kint ragadtam én is, ugyanis elfelejtettem a belépőkódomat. Szerencsére ez nem tilt le három próbálkozás után, így miután egy kisebb Liszt darabot lezongoráztam a gombokon, sikerült abszolválnom az akadályt. Sajnos azonban, ahogy telnek az évek a hajléktalanoknak is fejlődnek a módszereik. Idén eddig példátlan pszichológiai terrort alkalmaznak. Az egyik lakásban felújítás volt és egy kiszolgált WC-csészét levittek a pince elé, azzal a célzattal, hogy az illetékes szervek majd elszállítják. Szombatról vasárnapra virradó hajnalban az egy szem hajléktalan, aki bejutott a lépcsőházba, a magányosan a földön árválkodó WC-csészét rendeltetésszerűen igénybe vette, majd a benne elhelyezett kis kupac tetején egy cigarettacsikket is elhelyezett. Engem ez a posztmodern alkotás fogadott, amikor 3: 36 perckor beléptem a lépcsőházba. A tettes akkor már békésen szunyókált az első emeleten. Zár ide vagy oda, azt hiszem a nyitómeccset fölényesen nyerték a hajléktalanok és így vezetik a tabellát.
Ha valakit érdekel, hogy alakulnak a további mérkőzések, jutányos áron segítek belépőhöz jutni, ugyanitt fogadások is köthetőek. Természetesen az idény legfontosabb eseményeiről folyamatosan közvetíteni fogok.

Hová tűnt a debreceni cipőgyár

2006-10-09T18:29:00.000+02:00

Hűséges olvasóim bizonyára észrevették, hogy munkásságomban némi szünet állt be. Ennek a sajnálatos eseménynek az egyik oka az, hogy újra keblére ölelt a magyar felsőktatás, valamint munkaviszonyom a Cégnél megszűnt létezni. Ennek hatására szakorvosom véleménye szerint emocionálisan megemelkedett a szorongásszintem és hangulatom a dysthymia irányába tolódott. Valószínűleg ennek tudható be az is, hogy miközben nagyon feszülten és dekoncentráltan Harry Pottert olvastam nem sikerült magamhoz csalogatnom az invito varázsigével az ivóvizes poharamat. Akik jól ismernek valószínűleg már abból is fel tudják mérni állapotom súlyosságát, hogy bánatomban a vízhez nyúltam.
Problémáim miatt elég sokat járok különböző orvosi rendelőkbe mostanság, láttam már egy-két dolgot a váróteremben és azt hittem már nem fogok semmin meglepődni, de a mai nap erre rácáfolt. Majdnem egy nyugdíjas tömegverekedés kellős közepébe csöppentem. Az incidens egyik kirobbantója egy erősen jobboldali érzelmű néni volt, míg a másik oldal vezérszónoka egy bácsi, aki elfelejtette, hogy 16 évvel ezelőtt rendszerváltás történt Magyarországon. Először viszonylag békés hangnemben kicserélték nézeteiket a budapesti eseményekről. A néni szerint a nemzet színe java sorakozott fel a kormány lemondását követelve, valamint megdicsérte a fiatalokat, hogy éjszaka milyen aktívak voltak. A baloldal lelkes képviselője ezzel nem értett egyet és bekábítószerezett fiatalok randalírozásának próbálta feltüntetni az eseményeket. Ezután a gazdaság állapotát vették górcső alá. Itt egy darabig a néni állt nyerésre, de aztán ellenfele előrukkolt az aduásszal, és megkérdezte, hová tűnt a debreceni cipőgyár. Ez volt a vita fordulópontja. Erre a néni már nem tudott válaszolni és az addig bizonytalankodók is átpártoltak, a bácsihoz. Ennek oka talán az volt, hogy mind cipőgyári dolgozók voltak, vagy egyszerűen úgy gondolták, hogy ha elkezdődik a hirig, a bácsi oldalán nagyobb az esélyük a túlélésre. Nem tudom melyik az igaz, de így kisebbségbe szorult a jobboldal, ami annak tudatában, hogy városunk mindig egy kis narancsliget volt az országot beborító szegfűmező szegletén, elég meglepő. Végül a két önjelölt népvezér kifogyva az érvekből stílusosan a rendelő jobb és bal oldaláról kölcsönösen lehülyézte egymást, míg mögöttük felsorakozott támogatóik csikorgó műfogsorokkal fenyegetően emelgették járókereteiket. Az elszabadult indulatokat az asszisztens hölgynek sikerült, ha nehezen is de megfékeznie. Megnyugtatásul közlöm mindenkivel, miután lecsillapodtak a kedélyek, megtudtam a választ a nap kérdésére. A debreceni cipőgyár Romániában van. Oda telepítették ki a mocskos tőkések. Azt ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is törődik a testi épségével, hogy ebben a feszült politikai helyzetben ne menjen orvoshoz, mert a várótermek vérengző nyugdíjasokkal vannak tele és nem kímélnek senkit. Nekem is alig sikerült élve megúsznom.

Etetés

2006-08-29T13:24:00.000+02:00

„Kiskosztüm vagy öltöny
Mindegy csak ne csöpögjön
A véred a kőre a munkahelyi miliőben”

Lovasi András

A munkamorálom erőteljesen a nulla felé tendál. Akik ismernek ezen annyira nem lepődnek meg, de az már tényleg a vég kezdete, hogy azt kívánom bárcsak suliban lennék. Erre szeptember nyolcadikán lesz alkalmam, de ahogy ismerem magam, akkor azt fogom kívánni, bárcsak máshol lennék. Az egyetlen pozitívum a mostani napokban, hogy a hamarosan kezdődő szervezeti átalakulás miatt, jelentős mennyiségű személycserére kerül majd sor a vezető pozíciókban. Az új vezetők azonban még nem aktívak, a régieket már nem nagyon érdekli semmi, így egy kis hatalmi űr keletkezett nálunk, amit maximálisan kihasználok. Mondhatni nem szakadok meg a munkában az utóbbi időben. Azért utolsó sunyi húzásként Giraseket (állandó tettestársam a közrend elleni merényletekben) elküldték egy másfél hetes oktatásra és ezt követően el is fogják költöztetni mellőlem. Talán azt várják ettől, hogy mint oly sok barátságot itt a cégnél, a miénket is tönkreteszi az egy emelet távolság. A fő probléma azonban, hogy kezdenek kiismerni és rebellis akcióimat csírájában elfojtják. Múlt héten ugyanis szombati, 7-13-ig terjedő túlórára akartak kényszeríteni, amit személyem elleni támadásnak vettem és elhatároztam, hogy inkább nem veszek benne részt. A legnagyobb lelki nyugalommal üldögéltem otthon pénteken délután, amikor felhívtak és közölték, hogy a túlóra lefújva. Ezzel sikerült tönkretenniük a hétvégémet. Semmi sportértéke nincs, ha legálisan pihen az ember otthon szombaton. Első felindulásból elhatároztam, ha lefújják én azért is bemegyek, de miután kezdtem lehiggadni eszembe jutott, lehet ez csak egy aljas trükk, hogy becsalogassanak, így végül otthonmaradtam. Mély melankóliámat csak fokozta, hogy a Tuti gimi aktuális epizódjában Haley otthagyta a férjét és lelépett Chris-szel turnézni. Ez a merengő mélabú kitartott egészen estig, amikor találkoztam Viktóriával (kolléganőm, szabad idejében okkultista, környezetét bizonytalan kimenetelű jóslatokkal tartja rettegésben) aki kisebb fejmosásban részesített. Már megfigyeltem, hogy életemnek minden pillanatában van a környezetemben egy személy, aki meg akar menteni valamitől. Most Viki az aktuális lord protector, aki szerint egy barátnő minden, szerinte létező problémámat megoldaná. Akár még igazat is adnék neki, ha a körülöttem felbukkanó nőknek nem az lenne a legnagyobb problémája, hogy mekkora az egy bálna által kibocsátott szar mennyisége. Amíg ez a helyzet, azt hiszem továbbra is inkább sorozatokkal töltöm az időmet. Ezt a hatalmas problémát egyébként Ádám nővérének egy barátnője vetette fel egy pénteki szalonnasütés közben, miután megivott egy üveg bort és éppen bontogatott egy másikat. Kíváncsi vagyok mi fog történni, ha valaha erre választ kap. Vajh tud-e még új életcélt találni magának, avagy van-e élet a bálnaszar után?

Kicsit hadd

2006-08-23T13:17:00.000+02:00

Visszatérve nyári szabadságomról, mondandómat egy drámai bejelentéssel kell kezdenem. Majdnem elvesztettétek a honi irodalmi élet legfényesebb üstökösét. A gyengébbek kedvéért rólam van szó, ugyanis kb. egy hónapja életem majdnem tragikus véget ért. Egy péntek este ellátogattam a Retro Club nevezetű helyre, ahol egy kedves combkezű fiatalember majdnem belém mártotta az uzsonnázós bicskáját. A konfliktus oka egy hölgy volt, akivel már egy ideje táncoltam. Majdnem gyilkosom odajött és megkérdezte, hogy én vagyok-e a barátja a leányzónak. Kérdésére rövid gondolkodás után nemmel válaszoltam, valószínű ez volt az, ami felkavarhatta a lelki békéjét. Gondolom felháborodott, hogy táncolni merek egy lánnyal, aki nem is a barátnőm, sőt valószínűsíthette magában, hogy esetleg meg is akarom becsteleníteni. Így a hölgy erényének védelmében kést rántott, hogy helyretegye a világ erkölcsi rendjét. Én szokásos hűvös nyugalmammal szemléltem az eseményeket, és szerencsére nem is kellett tettlegességhez folyamodnom, már ha a futást annak lehet nevezni, mert az erkölcscsőszt egy hölgyismerőse közben meggyőzte arról, hogy szándékaim tisztességesek, és nem kell ilyen drasztikus eszközökhöz folyamodnia. Egyébként nagyon jóindulatú gyerek volt. Miután belátta tévedését megölelt és megcsókolta mindkét orcámat. Közben azt kívántam bárcsak megkéselt volna.
Mostanában nem is ez az első eset, hogy hasonló atrocitások érnek ezen a helyen. Ezelőtt az eset előtt kb. két héttel Cserkó cimborámmal már tettünk egy látogatást ugyanitt, de akkor már a bejáratnál gondjaink támadtak. A kedves vendég ha megveszi a belépőt két opció közül választhat. Vagy balra felmegy a lépcsőn a zenés-táncos szekcióba, vagy egyenesen továbbmegy a földszinti részbe, ahol egy szolid kispolgári bár található. Mi felfelé vettük volna az irányt, de úgy a második lépcsőfok tájékán a kidobó elkapta a karom és rámmordult egy isteneset. Szerencsére sok Tarzan könyvet olvastam, így sikerült felismernem az emberszabásúak torokhangú dialektusát és gyorsan magyarra fordítva ezt a rövid tőmondatot kaptam: „Nem mehetsz fel!”
Ezt nem egészen értettem, mert én úgy éreztem a belépő megvásárlása feljogosít arra, hogy felmenjek, ezért egy bonyolult körmondattal visszakérdeztem: - Miért?
A frappáns válasz után minden világos lett: -Mert nem mehetsz fel!
Miután ezt a témát így kiveséztük, Cserkó barátommal, mivel más lehetőségünk nem volt, célba vettük a szolid kispolgári földszinti bárt. Szerencsére itt találtunk egy pincérnőt, aki beszélt magyarul is, és tőle megtudtuk, hogy éjfélig csak hölgyek számára vehető igénybe a felső szint. A kidobó ezt csak azért nem mondta, mert erre a mondatra már nem sikerült betanítaniuk az előző buli óta.
Szóval kedves olvasóim, ha tehetitek, ne gyertek bulizni Debrecenbe, ugyanis a helyi folklórműsor nem túl szórakoztató. Hiszen mit várhatunk egy olyan várostól, ahol egy hozzám hasonló géniuszt majdnem leszúrnak egy buli közepén?

Gyurma vagyok, gyúrj meg élet

2006-08-23T13:16:00.001+02:00

„Alma, alma, piros alma
Kinek a sors, kinek karma”

Lovasi András

Akik ismernek jól tudják, hogy elég bensőséges viszony fűz mindenféle gyümölcs és gabonapárlathoz. Ennek a gyökerei elég mélyre nyúlnak vissza. A pályám valamikor a 90-es évek végén kezdődött, amikor láttam a tv-ben egy borászt nyilatkozni. Arra panaszkodott, hogy túl sok bort termelnek az országban (nem számít bornak az Ibolyában kapható Asztali vörös és Asztali fehér fantázianévre hallgató, csóró egyetemistáknak árusított üdítő, valamint a Kis Debrecenben műanyagkannából felszolgált, málnaszörpjellegű hajléktalan energiaital) és ha így folytatjuk hamarosan el fog minket önteni a bortenger. Szociális érzékenységem már akkor is elég magas volt és a bennem munkáló emberbaráti szeretet is arra késztetett, hogy mindent megtegyek ennek a katasztrófának az elhárítása érdekében. Ezt azóta egy küldetésnek fogom fel. Ebben az áldozatos munkában szerencsére a környezetemben élő emberek nagy segítségemre voltak és támogattak. Egyedül anyám és Kircsi nézi rossz szemmel a társadalom javára végzett közösségi munkámat. Anyám, folyton az egészségem miatt aggódik, mert nem ismeri fel, hogy a nagyobb jó érdekében áldozatokat kell hozni. Ha egy máj az ára, hogy ne öntsön el minket a bortenger, én kész vagyok meghozni ezt az áldozatot. Kircsi volt a tegnapi napig a legrosszabb hatással rám. Cinikusan csak „véreres szemű alkoholistának” szokott nevezni. Romboló munkáját annyira következetesen végezte, hogy már bennem is sikerült kétségeket elültetnie, hogy miért is csinálom ezt az egészet. De szerencsére tegnap kaptam egy jelet, ami visszaállította korábbi elkötelezettségemet a szent ügy iránt. Jósoltak nekem és a Püthia tehetségével megáldott jósnő azt olvasta ki a kártyából, hogy elég sok pénzt költök alkoholra, de ez nálam egy sorsszerű állapot. Ezeket a szavakat hallva megnyugodtam, hogy nem volt hiábavaló az elmúlt 7-8 év, hiszen sorsom elől nem futhatok el. Az egyetlen problémám már csak az, hogy a munkám rengeteg időmet elveszi, így nem tudok annyi energiát ráfordítani a missziómra, mint amennyit szeretnék. Remélem záros határidőn belül ez is megoldódik, ugyanis azt is megjósolták, hogy nyáron lesz egy pénzes nőm. Ha ez is bejön és teljesül a régi vágyam, hogy kitartott legyek, végre megkapom az esélyt, hogy elfoglaljam méltó helyem, mint Bacchus földi helytartója.

Mialatt az ég

2006-08-23T13:16:00.000+02:00

Egy cigiszünet alkalmával K.Péter barátom aggodalmát fejezte ki az iránt, hogy az átszervezéseknek köszönhetően egy büdös lábú kolléganőnk vezető pozícióba fog kerülni. A kolléganő lábánál talán csak a munka büdösebb és a hajléktalan, akiről korábban már tettem említést. (lásd. 2006.04.18-i memorandum) Közöltem Péterrel, hogy megértem az ő mellőzése feletti jogos felháborodását, de most olyan dolgok között próbál összefüggést keresni, ahol nincs. Szerintem a büdös láb nem feltétele az előléptetésnek. Valamint mi hiába fürdünk meg reggel és szórunk magunkra egy kis parfümöt, ez kevés ahhoz, hogy karriert csináljunk. Az utóbbi tényt elismerte, de emlékeztetett arra, hogy rajtunk kívül talán egyedül még Girasek rendelkezik dzsentri életmódunkból adódóan azzal a fantasztikus képességgel, hogy úgy tudjuk lenézni az embereket, mint senki más. Ez azért is fantasztikus, mert annál ahol mi állunk a ranglétrán, nem sokan vannak lejjebb. Gyakorlatilag senki. Ám, ahogy Péter fogalmazott, mi egy erkölcsi fennsíkon állunk és onnan tekintünk le az alföldre. Szerinte ez a képesség feljogosít minket arra, hogy magasabb beosztásba kerüljünk. Ezután megdöntötte a láb szubsztanciája és a karrier közötti kapcsolatra vonatkozó elméletemet, amikor elmesélte, hogy van egy barátja, aki az egyik banknál dolgozik vezető beosztásban, és neki is büdös a lába, bár ő ennek ellensúlyozására használ lábsprayt, ami a mi kolléganőnkről nem mondható el. Így sikerült empirikus úton bebizonyítania, hogy a büdös lábú emberek törtetőek. Szóval kedves olvasóim óvakodjatok azoktól a kollégáktól, akiknek büdös a lába, mert átgázolnak rajtatok és hamarosan a főnökeitek lesznek, vagy szokjatok le a fürdésről és csináljatok karriert.

Amikor pár

2006-08-23T13:15:00.001+02:00

Alkotói válságban vagyok. A rendszer elnyom, kizsigerel és a porba taszít! Engem, aki a kultúra lobogó fáklyájaként kezdtem pályámat, semmibe vesznek és lélekölő, monoton munkára kényszerítenek. Attól tartok úgy fogom végezni, mint az a nekikeseredett, 40 körüli rocker fazon, akit Ádámmal láttunk a Jazzben. Nagyon részeg volt, szemében borongós mélabú, de állkapcsai keményen megfeszültek, a soha nem múló dac jeleként, és félresiklott életének tragédiáját pénzérmék bedobásával a zenegépből kicsikart 70-es évekbeli visítozós metálzenéken keresztül próbálta nekünk bemutatni. Ennek illusztrálására még egy spárgát is nyomott a pultnál az egyik gitárszóló alatt, majd ezután megpróbált közelebbi kapcsolatot létesíteni a szintén a helyszínen tartózkodó és fölöttébb pityókás 16 éves lányokkal, de sajnos eredménytelenül. Az egyik kislány egyébként elég sokáig nézett engem a szomszéd asztaltól, de volt egy megérzésem, hogy nem pimaszul szexi külsőm tartja olyan megnyerőnek, ami be is igazolódott, amikor pár perc múlva odajött cigit kunyerálni. Nem akarom ezt a sorsot. A reménytelenség iszapos gödrébe tévedtem. Talán utolsó jelentésemet küldöm. Már egyedül csak a rajongóim üzenetei tartják bennem a lelket, amik Cserkó barátomon keresztül jutottak el hozzám, jelezve, hogy bizalmuk töretlen és továbbra is várják memorandumaimat. Egy pár ismerősöm szerint egy nőre lenne szükségem. Azt hiszik, hogy ilyen profán módon tudnám orvosolni problémáimat, de tévednek. Niki is megmondta, hogy a szexhez elhivatottság kell, ami most belőlem hiányzik. Ráadásul túlságosan egoista vagyok ahhoz, hogy hagyjam, hogy valaki hozzámérjen. Ezért járom magányosan násztáncomat a Belgában péntek esténként. Egyébként is az aljas testi vágyak csak beszennyezik lelkem tisztaságát. Ráadásul Britney megint terhes. Azt hiszem már én vagyok az egyetlen aki még hisz abban, hogy újabb szeplőtlen fogantatásnak lehetünk tanúi. Az emberek bizalmatlanok vele szemben és ez is mélyen elkeserít. Az emberek azt mondják önző vagyok, de lám még ilyenkor, saját végzetem közeledtét érezve is törődöm mások problémáival.

Más

2006-08-23T13:15:00.000+02:00

Szeretem a munkámat. Múlt héten szerdán annyira szerettem a munkámat, hogy elhatároztam üzemi balesetet szenvedek, hogy legálisan tudjak lógni egy-két napot. Az első ötletem az volt, hogy elvágom a konyhában a kezem egy késsel, de ezt hamar elvetettem, mert rájöttem nem tudok olyan sebet ejteni magamon, kivéve ha levágom az ujjamat, amit az üzemorvos ne tudna percek alatt lekezelni. Szerencsére nagyon találékony vagyok, így a dohányzóból visszafelé ballagva rájöttem, eljátszok egy ájulást. Amint visszaértem a helyemre, neki is láttam az előkészületeknek. A székemet kifordítottam és felkészültem a zuhanásra, de aztán úgy gondoltam, hogy ez így elég átlátszó és sokkal hitelesebb lenne, ha a szék mellé esnék. Tovább gondolkozva arra jutottam, hogy ez sem járható út, mivel túl nagyot kéne esni, ami biztos fájna és valószínűleg el is röhögném magam miközben Girasek kétségbeesve próbál magamhoz téríteni. Végső mentsvárként ekkor jött az isteni szikra, hogy rácsapom a fiókot az ujjamra. Kihúztam a fiókot, pozícióba helyeztem a kisujjam, majd a lábamat a fiókra téve, rákészültem, hogy egy határozott mozdulattal rárúgom az ujjamra, de nem tudtam megtenni. Túlságosan szeretem magam ahhoz, hogy ilyen brutális erőszakot kövessek el magam ellen. Ez a kedves Girasek felajánlotta ugyan a segítségét, de annyira lelombozódtam a sikertelen kísérletek miatt, hogy inkább feladtam ilyen irányú próbálkozásaimat.

Más:

Szeptember elsejétől nagy átszervezések lesznek a Cégnél. Ezek miatt mindenkinek meg kellet pályáznia a saját helyét. A pályázatokat két hete kellett beadni, és a héten elkezdődtek a meghallgatások. Az enyém tegnap volt. Annyira izgultam, hogy majdnem állva elaludtam, míg vártam, hogy sorra kerüljek. Csak megjegyzem, én első körben egy másik szervezethez adtam be a pályázatomat, de mivel nálunk minden logikusan működik, ezért a mostani főnökömhöz kellett mennem interjúra. Mikor bementem és helyet foglaltam, rámnézett, elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, majd sírástól elcsukló hangon azt kérdezte tőlem: „Miért?”
Nagyon meghatott őszinte fájdalma, de nem engedhettem ennek az érzelmi zsarolásnak, mert a jövőm fontosabb ennél, ezért elővettem legflegmább arcomat és csak ennyit mondtam hidegen: „Unom.”
Láttam a döbbenetet az arcán, és átfutott az agyamon, hogy most lehet a lelkébe gázoltam, ezért próbálva menteni a helyzetet kicsit finomabban még egyszer elmondtam, hogy unom, valamint hozzátettem, hogy egyébként nem szeretnék Bakunyin elméleteinek manifesztálódásába belecsöppeni. Így próbáltam finoman célozni arra, hogy előreláthatólag elég nagy káosz lesz nálunk, míg a másik meló kicsit nyugisabbnak ígérkezik. Ezután kicsit kikerekedett a szeme és úgy tűnt nem nagyon értette mit mondtam. Gyorsan felvilágosítottam, hogy Bakunyin az anarchista eszmék atyja és prófétája volt, mire gyorsan elkezdett bólogatni és közölte, hogy nyitva az ablak és nagy a zaj. Ezt viszont én nem értettem. Szerencsére látta, hogy zavarban vagyok és gyorsan véget vetett a beszélgetésnek azzal, hogy május végén értesítenek az eredményről.

Irgalmatlan körülmények

2006-08-23T13:14:00.001+02:00

Borzalmas hétvégém volt. Citromlikőrt ittunk. Először. Utána körtét meg sört. Aztán hazaindultam. Célbavettem az Eszem büfé nevű non-stop étkezdét, ami a városban „Májki” néven közismert. A Belgától (ahol az estét töltöttük) kb. 250 méterre található, viszonylag hamar oda is találtam. Rendeltem egy sajtos hamburgert. A kiszolgáló személyzetet képező úr nehezményezte, hogy én sms-t írok miközben ő készíti a gasztronómia-e gyöngyszemét, mert szerinte, mivel sokan állnak mögöttem, feltartom a sort. A sort két leányzó alkotta, akik beszélgetni próbáltak. Ebben sajnos két dolog is akadályozta őket. Az első, hogy nem nagyon voltak gondolataik, amiket megoszthattak volna egymással. A másik, a magyar (vagy bármely más) nyelv ismeretének hiánya. Így hosszas tűnődés után a következő mondat hangzott el az egyik szájából: „ A Tibi az jó fej, mert ismeri az izé gyereket.” Sajnos tovább nem jutottak a párbeszédben, pedig nagyon furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy ki lehet Tibi és az a rejtélyes izé gyerek, akinek ismeretsége nélkül szegény Tibink valószínűleg a „Tibi az akkora bunkó” minősítést kapta volna lányainktól. Annyira felkavart ez a dolog, hogy hazafelé a szokásos dúdolgatás helyett, irtózatos hangerővel üvöltöttem Kispál slágereket a légtérbe. Mikor feltűnt a lépcsőházunk a horizonton, örömmel konstatáltam, hogy viszonylag bonyodalom nélkül hazaértem, de mikor beléptem akkor jött Ő. Ő volt a legbüdösebb hajléktalan akit valaha láttam. Korábbi memorandumaimból azt hiszem kiderült, hogy edzett vagyok a témában, de ez minden képzeletet felülmúlt. Utoljára nyolcadikos koromban éreztem ilyet, amikor egy erdei túra során, beleléptem egy döglött vaddisznóba. Nagyon cseles volt, mert megpróbálta eljátszani, hogy ott lakik. A szag már a földszinten megcsapott és hallottam, hogy valaki felfelé megy a lépcsőn. Majd megállt, megvárta míg odaérek és elindult lefelé, mintha csak épp most lépett volna ki a lakásból. Ezzel csak az volt a gond, hogy ezt pont előttünk akarta eljátszani. Azért jó próbálkozás volt. Ha egy kicsit többet iszok, lehet be is veszem.

Más:
Szeretném megkövetni Ádám barátomat. Általában kettesben szoktuk nézni a megasztárt, de most kivételesen meghívtam Kardit és Cserkót is, akik minősíthetetlen viselkedésükkel megzavarták eme szakrális eseményt. Azóta is gyötör a lelkiismeret-furdalás, hogy meggondolatlan cselekedetem következményeként ez a két lelketlen pária tönkretette Ádám szombat estéjét. Természetesen másnap azonnal jelentettem ezt a szentségtörést a Jezsuitáknak és hamarosan inkvizítorok fogják mindkettejüket meglátogatni, hogy kiűzzék belőlük a gonoszt. Ha Cseresznye azzal védekezne, hogy a kocsiban hazafelé azt mondtam neki, hogy én is élveztem az estét, csak ne mondja el Ádámnak, akkor hazudik. Természetesen ilyen kijelentés nem hagyta el a számat. Különben is mindenki beláthatja, hogy nem lehet adni egy olyan ember szavára, aki örömét leli mások szórakozásának tönkretételében. Az egyedüli haszna az estének az volt, hogy megtudtuk valami tv-műsorból, hogy minden férfinak van egy kis vaginája és minden nőnek egy kis pénisze. Miután hazamentem én megpróbáltam megkeresni, de sajnos nem találtam meg. Biztos azért mert kicsi.

Forever Living Products International

2006-08-23T13:14:00.000+02:00

Tegnap este elmentem Palihoz, mert meghívott egy termékbemutatóra, ahol nagyon hasznos tanácsokat kaptam a további létfenntartásomhoz. Az este középpontjában különböző aloe vera tartalmú termékek álltak, amelyeknek előnyös hatásairól egy hölgy tartott előadást. Kicsit húzódoztam tőle, de örülök, hogy elmentem, mert sikerült megtalálni a megoldást az emberiség egészségügyi és társadalmi problémáira.
Először az egészségünkre vonatkozó részt vettük át. Az előadó hölgy, hogy egy kicsit oldja a hangulatot egy kérdéssel kezdett, hogy mit tudunk a táplálék-kiegészítőkről és használjuk-e ezeket. Erre kicsit szkeptikusan azt feleltem, hogy eddig egész jól megvoltam nélkülük és nem is fogyasztom őket, legfeljebb ha a Jaiger annak számít. Ezután belekezdett nagyon jól felépített előadásába. Először megijesztett minket, hogy itt a vég, de aztán felcsillantotta a reményt, hogy talán mégsem döglünk meg mindannyian.
Megtudtam, hogy rettenetesen helytelenül táplálkozom és nem juttatok be elég vitamint a szervezetembe. Én naiv ugyanis hiába eszem gyümölcsöt, ezek a maiak, már nem olyanok, mint régen. Mindig idegesített mikor az öregek belekezdtek a „bezzeg a mi időnkben” mondókájukba, de be kell látnom igazuk volt, ugyanis a hölgy elmondta, hogy a húsz évvel ezelőtti adatokhoz képest 30-60 %-kal visszaesett a gyümölcsök vitamintartalma. És ez még nem minden. Évente 3500 ember hal meg a gyógyszerek mellékhatásai miatt (bár Pusi szerint, ha nem szednék, még többen halnának meg)! Gondoljatok bele! Ez egy kisváros lakossága. Szörnyű! Azt is megtudtam, hogy a vezető halálozási ok a szív és érrendszeri betegségek, az emberek 52 %-a ebben hal meg. Leszámítva az olaszokat. Náluk ez az arány kisebb, mert sok olivaolajat fogyasztanak. Itt idézem az előadót: „Az olaszok nem halnak meg annyira.”
(??? Az olaszok kevésbé halnak meg?) Ott van még a csontritkulás és az egyéb betegségek, amik erre a korra jellemzőek: pl. asztma (én eddig úgy tudtam, hogy az asztmát már 5000 évvel ezelőtt a kínaiak is ismerték, sőt egyiptomi papiruszokon is van róla feljegyzés, állítólag krokodilvizelettel kezelték, de biztosan én tévedek). Mikor már kezdtem teljesen kétségbeesni, és azon gondolkodtam csoda, hogy élek még egyáltalán, megnyugtattak, hogy ennek vége, mert itt van az aloe vera. Ez az egyetlen természetes anyagokból álló készítmény, ami mindenre jó. A hirosimai atomrobbanást három élőlény élte túl anélkül, hogy módosult volna a DNS-e: a csótány, a páfrányfenyő és az aloe vera. Nem mintha kételkednék ebben, de megjegyzem miután elmondta, hogy Arizonában termesztik a sivatagban, rájöttem, hogy így nem lehetett túl nehéz. Elég reggel meginni fél decit (itt egy kicsit elgondolkoztam, hogy ezt mintha nagyapám is csinálta volna, bár ő talán pálinkát ivott) és két-három hét alatt méregteleníti a szervezetet. Ez még csak az alap készítmény. A többi krémről, vitaminról, teáról stb. még nem is beszéltünk. Hirtelen ellenállhatatlan ingert éreztem, hogy elköltsek úgy 50 ezer Ft-ot, hogy legalább egészségesen haljak éhen.
Na de térjünk át a társadalmi problémákra. Kiderült, hogy ebben még üzlet is van. Elég ha vásárolsz termékeket és akiket beszervezel azok is vesznek termékeket, gyűjtögeted a pontokat, lépegeted a szinteket és nagyon sok pénzt kereshetsz. Ennél a résznél közbeszúrtam, hogy engem ez erőteljesen egy piramisjátékra emlékeztet, de fel lettem világosítva, hogy ez nem így van, mert ebben a rendszerben mindenki egyenlő. Tehát, ha mindenki belép, akkor mindenki egyenlő lesz és végre megvalósul Marx álma az osztály nélküli társadalom.

Variációk pincérnőre

2006-08-23T13:13:00.000+02:00

Ádám megint szerelembe esett. Bár ez nem meglepő, Ádám mostanában mindig szerelembe esik. A két héttel ezelőtti fellángolásának a hölgy vetett véget, bizonyos életkor és lakhelybeli problémák miatt (sajnos nem volt 28 éves, ami elengedhetetlen feltétel lett volna bármi nemű kapcsolathoz) és ráadásul megkapta a joker mondatot, minden férfitársunk álmát: „Ne rontsuk el”. Ehhez hozzá kell fűznöm, hogy bár gimnáziumban évfolyamtársak voltak, kb. öt éve nem látták egymást mostanáig. Bocsánat a vulgaritásért, de mi a faszt lehet ezen elrontani? Szerelmének következő tárgya péntek óta az egyik pincérnő a Klondike-ból. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy láttam ennek a románcnak a kibontakozását. A leányzó kihozta a rendelést, majd tálcáját a kezében lóbálva még beszélgetett velünk egy kicsit, amikor egy hihetetlenül kecses és bájos mozdulattal az asztalra előbb elhelyezett sörök közé dobta a tálcát. A mozdulat annyira pontos és szabályos volt, hogy ha szobrászművész lennék, a diszkoszvető mellett a tálcavető pincérnőnek is emelnék egy emlékművet. A tálca repült, a sör borult és Ádám szerelembe esett. Én is elérzékenyültem, de egy kicsit másképp. Néztem a sörpatakokat, ahogy folytak le az asztalról és úgy éreztem, mintha a vérem folyna el. Gyorsan helyre is kellett billentenem a lelki egyensúlyomat még eggyel. Ádám közben: „Imádom. Hát ez milyen aranyos” és hasonló megjegyzésekkel jelezte a benne végbement emóciós változásokat. Most attól tartok, hogy extrém udvarlási taktikaként minden héten közénk hajíttatja a tálcát, mert neki ez annyira tetszik. Ha ez bekövetkezik előbb-utóbb valamelyiküket testi fenyítésben fogom részesíteni, de egyelőre még érdeklődve várom, hogy lesz-e az ügynek folytatása.

Más:

Örömmel látom, hogy mennyire romantikusak a mai fiatalok. Szombaton hazafelé tartottam este 11 körül, amikor láttam egy szerenádozó fiatalembert. Tőlünk két lépcsőházzal arrébb állt, az imádott hölgy ablaka és erős alkoholos befolyásoltság alatt (na jó, ne szépítsük a dolgokat, be volt rúgva, mint az állat) és egy általam nem ismert dal refrénjét ismételgette, ami valahogy így hangzott: „Betti, te nyomorék kurva”. Egy darabig néztem a jelenetet és szurkoltam neki, de hölgy sajnos nem jelent meg az ablakban, hogy fogadja imádója hódolatát. És a nők panaszkodnak folyton, hogy nem vagyunk elég romantikusak

Kicsit

2006-08-23T13:10:00.000+02:00

Kezd egy kicsit elegem lenni. Mostanában mindenki rámszállt. Anyám szerint lefogytam ( bár szerinte asztmás is vagyok, valamint tüdőgyulladásom is van, a többi betegségről nem is beszélve, amit kéthetente megállapít nálam ) , Pusi szerint megnőttem, mindenki szerint kopaszodok és Viki szerint unott vagyok és flegma. A legutóbbi kijelentést nem is akarom megcáfolni, de szeretném egy kicsit jobban körbejárni a témát, hogy a miértjét megértsétek. Azt hiszem már említettem, hogy szellemi fölényem mennyire zavarja az embereket. Ezzel tisztában vagyok, és ha ebben a kulturális posványban ami körülvesz, éppen nincs jelen egy társam sem, akivel együtt szoktuk keresni az ösvényt kifelé a fertőből, akkor általában nem beszélek senkivel. Belül érzem, hogy fennkölt gondolataim úgysem találnának megértésre. Ezért ilyenkor arisztokratikus hűvösséggel kezelem az embereket, amit ők unottságnak és flegmaságnak titulálnak. Valójában csak így próbálok elhatárolódni sekélyes és földhözragadt elméik negatív kisugárzásától. Azt hiszem jogosan feltételezem, hogy ebben nagyban hasonlítok Gaston orleans-i hercegre ( IV. Henrik fia ) , aki környezete szerint szintén nagy unatkozó volt. Annyira nagy unatkozó volt, hogy ha buddhista lennék, azt gondolnám, hogy az ő reinkarnációja vagyok. Be kell vallanom, hogy kezd egy kicsit fárasztani ez a helyzet és ki is találtam milyen lépéseket kellene tennem. Lakóhelyemet autonóm területté nyilvánítom, koronát kérek a pápától és független hercegséggé szervezem a lakótelepet. Természetesen minden tanácsadó testület nélkül, rendeletekkel fogok kormányozni, hogy ne kelljen érintkeznem a csőcselékkel. Az évi adó pénzben való kifizetését ki lehet váltani Jaigerrel és sörrel ( szigorúan Heineken ). A magyar állammal a Habsburgok restaurálásáig és a monarchia visszaállításáig megszüntetek mindenféle diplomáciai kapcsolatot, mivel származásuk okán egyedül ők méltók rá, hogy egyenlő félként tárgyaljunk. Azt a kevés embert, akit végtelen kegyességem folytán barátságommal tüntetek ki, letelepítem a lépcsőházunkban és évjáradékot utalok ki számukra, ezzel biztosítva számomra a kellemes társaságot ( amiben oly nagy hiányt szenvedek ) a nap 24 órájában. Már csak egy probléma maradt. Gyereket sajnos nem akartam eddig, de ha terveim megvalósulnak, kénytelen leszek dinasztiát alapítani.

Pro patria et libertate

2006-08-23T13:09:00.000+02:00

Szegény Csurka Istvánra rájár a rúd. Elutasították azt a kérelmét, hogy április elsején és másodikán is demonstrációt tartson a Hősök terén. Ez a forradalmi eszméktől lángoló szívű honatyánk kiváló haditervet dolgozott ki ennek a neokommunista kormánynak a megdöntésére. Idézem: „Az eredeti elképzelés az volt, hogy felül a katlan felső frontvonalán a Fidesz tart gyűlést a Kossuth téren, mi pedig alul bezárjuk a reteszt, és csak az állatkert felé hagyjuk menekülni az MSZP-t”.
Honfitársaim! Nem hagyhatjuk magára ezt a briliáns elmét, akinek hadvezéri nagyságához talán csak Hannibál és Publius Cornelius Scipio Africanus Major mérhető. Ezúton szeretnék megkérni mindenkit, hogy április elsején dacolva a kormánnyal vonuljon ki a Hősök terére és álljon oda vezérünk mögé.

Addig is ismertetném a hadművelet további pontjait.

Egy különleges egység elragadja hívei közül a miniszterelnököt, akit az összegyűlt tömeg előtt tollba és szurokba forgatunk, majd kiszolgáltatjuk az általa terroristáknak nevezett Szaúd-Arábiai futballválogatottnak, aki a Korán törvényei szerint ítéletet mondanak fölötte és megkövezik.
Ezután elfoglaljuk a parlamentet. A baloldali képviselőket és azokat akik nem tudják Árpád vezérig, jobb esetben Attiláig visszavezetni a családfájukat azonnali hatállyal kitoloncoljuk az országból. Csurka Istvánt fejedelemmé választjuk.
A keresztény vallást eltöröljük, a templomokat felégetjük, és Szarvason, a régi Nagy Magyarország középpontján lévő emlékműnél lóáldozatot mutatunk be.
Csurka István, dalolva hadba vonuló fiaink élén visszafoglalja Erdélyt. Felújítjuk a Kápolnai Uniót (magyar nemesek, székely előkelők és a szász patríciusok szövetsége) és jobbágysorba taszítjuk a románokat.
A svédektől frissen bérelt vadászgépeket visszaküldjük. Kilépünk a Nato-ból és az EU-ból. Az államkasszában lévő összeg jelentős részéből lovakat vásárolunk, és kalandozó hadjáratokat indítunk nyugatra és a Balkánra.
A lakótelepeket leromboljuk és visszatérünk a nomadizáló életmódhoz. A jurták szakszerű felállításáról és a kumisz készítéséről meghívott mongol tanácsadók tartanak előadásokat.
A finnugor eredet támogatóit és azokat, akik galád módon még mindig nem élnek rosszabbul, mint négy éve, egy halászhálóval felszerelve deportáljuk a Volga vidékére. Megkeressük Attila sírját, és szent hellyé nyilvánítjuk.

Több mint ezer év után egész Európa újra ott fog heverni a lábaink előtt. Szomszédaink megfélemlítve, adófizetésre kötelezve lesik majd minden óhajunkat és mindezt egyedül Csurka Istvánnak köszönhetjük majd. Szívem repesve várja eme nagyszerű idők eljövetelét. Végre hasznát veszem a lovaglóleckéknek, amiket gyermekkoromban vettem. Véreim! Ti, akik szintén szíveteken viselitek az ország sorsát. Kitartás! Április elsején találkozunk. Addig egyenesítsétek ki a kaszákat és élezzétek meg a kínai piacon 6000 Ft-ért vásárolt szamurájkardokat.

Cogito ergo sum, vagy most mi van?

2006-08-23T13:08:00.001+02:00

Sikerült az elvont tudományok szintjére emelnem a munkakerülést. A módszer mondanom sem kell mély filozófiai alapokon nyugszik és egy sajátos problematikáját tárja elénk a világról alkotott képünknek.
Kiindulópontnak az vettem, hogy a Cégnél idősb kolléganőink folyamatosan összekevernek minket Girasekkel. Ez, mivel egyáltalán nem hasonlítunk egymásra, felvetette azt a problémát, hogy mi van akkor, ha mi ketten nem is létezünk, hanem egy hasadt elme két személyisége vagyunk és igazából csak egy ember jár be helyettünk dolgozni. Ezt empirikus úton sikerült elég hamar megcáfolni, mert megfigyeltem, hogy van olyan eset, amikor mind a kettőnket látnak egyszerre, ami csak akkor lehetséges, ha mind a ketten létezünk. Innentől egyszerűnek tűnik a helyzet, de mint látni fogjátok egyáltalán nem az. Mert ha mi mégis egy hasadt elme két személyisége vagyunk, akkor az így nyert tapasztalatok sem fogadhatóak el bizonyító erejűnek. Tehát, ha egy időben látnak minket, az ebben az esetben csak újabb problémákat vet fel. Ha valaki azt mondja, hogy lát mind a kettőnket, azt nekem az előbb ismertetett gondolatmenet ismeretében nem kell megcáfolhatatlan tényként elfogadnom, mert lehet, hogy csak az egyelőre még homályba burkolózó hasadt elme újabb szubjektív valóságképéről van szó, amit csak azért vetít elém, hogy fenntartsa magában azt a hitet, hogy ő egy teljesen ép, egységes és megbonthatatlan elmével rendelkezik. És ha ez csak a hasadt elme egy újabb spontán védekező reakciója, akkor logikusan adódik a következtetés: lehet, hogy idősb kolléganőink sem léteznek, mert ők is csak részei ennek az önmegcsalásnak. Innentől kezdve az idősb kolléganők létére két magyarázat is adódik.
Az egyik, hogy mindannyian ugyanannak a hasadt elmének a különböző személyiségei vagyunk. Ezt akár úgy is vehetjük, hogy megtaláltam a bizonyítékot Isten létezésére. Ha mind ugyanabból a hasadt elméből eredeztetjük magunkat, logikus az egészhez visszatérni vágyás érzése, ami a különböző vallásokban mutatkozik meg. Ilyen szempontból csak a buddhizmus kivétel, ami egy kamikáze vallásnak tekinthető. Ugyanis annak lényege a vágyakról való lemondás által elérni a nirvánát, a boldog megsemmisülést. Az én elméletem alapján minden egyes ilyen akció egy tőrdöfés saját teremtőnk testébe. Ugyanis ha mindenki eléri a nirvánát, akkor megsemmisül az eredet is. Bár ezt felfoghatjuk jogos bosszúnak is a ránk kirótt létezés miatt.
A másik variáció, hogy az általam látott idősb kolléganők már nem az eredeti hasadt elme, hanem az én saját képzelgéseim.
Bármelyik variáció is igaz eljutunk a végső konklúzióhoz, hogy ez az egész itt körülöttünk nem is létezik, tehát nem kell dolgoznom, mert nem sok értelme van egy nem létező cégnél, nem létező munkát végezni.

A 22-es csapdája

2006-08-23T13:08:00.000+02:00

Kifésültem vállig érő hajam, felvettem a legjobb öltönyöm, majd elindultam a díjátadóra, ahol megkaptam az Arany Zsiráfot az év rockalbumáért. Na ebben a pillanatban ébredtem fel. Miután kezdtem visszanyerni szellemi képességeimet, briliáns logikával két dologra következtettem: 1. Bekapcsolva hagytam a tv-t és a VH1 ment míg elaludtam, tehát még mindig nem vagyok rocksztár.
2. Valószínűleg még mindig nem tudok énekelni. Egy kicsit tovább gondolkodva rájöttem, hogy ezt az állítást indirekt módon már többször sikerült is bebizonyítanom. Ennek metódusa nagymértékben hasonlatos a gyök 2-nek irracionális számként való létezéséhez tartozó bizonyítási folyamathoz, csak jelen esetben sokkal hamarabb megkapjuk a végeredményt.
A harmadik megvilágosodás a fürdőszobában ért, ahol szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy a hajam sem nőtt ki. Bár a három dolog közül ez az a dolog, ami a legkevésbé kavar már fel. Azzal vigasztalom magam, hogy a magas homlok az intelligencia jele és az a tény, hogy 23 éves korom dacára ilyen problémákkal küszködöm, csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy mennyivel érettebb vagyok a koromnál.
Miután így sikerült túltennem magam sorsom kegyetlen voltán, elindultam a szokásos napi robotra, amit az árja élettérelmélet kései utóhatásaként, egy volt állami, ma már német kézben lévő vállalatnál szoktam eltölteni. A hidegháború lezárulta és a vasfüggöny lehullása óta, szerintem ez az egyetlen hely, ahol a megbékélés jegyében sikerült egyesíteni a nyugati kapitalista és az orosz diktatórikus módszereket. Nyugati mentalitású PR és marketing tevékenység mellett a közhangulat a Rákosi és Kádár rendszer legsötétebb korszakait idézi. Az ÁVH is megirigyelhetné azt a besúgó és kémhálózatot, ami nálunk működik. Lassan már ott tartok, mint a 22-es csapdájában Őrnagy Őrnagy, aki a sátrában ülve napszemüvegben , álbajusszal és bal kézzel hamisította hivatalos papírok alá a Washington Irving, Irving Washington, John Milton, Milton John és a halhatatlan „Ki áll a szirtfokon John? Milton ő” neveket. Sőt gyanítom a renitenskedő elemek ellen ( mint pl. én ) még vegyi fegyvereket is bevetnek, ugyanis már vagy egy hónapja nem tudok kigyógyulni egy máskor egy hetes megfázásból. Lassan időszerű lenne, hogy az ENSZ biztonsági tanácsa békén hagyja Iránt és szétnézzen itt egy kicsit. Ha a nemzetközi beavatkozás késne, akkor sem szabad elhamarkodott lépéseket tennem. Közismert a tény, hogy a diktatórikus rendszerek mindig saját maguk idézik elő megdöntésüket, azokkal az intézkedésekkel, amikkel megelőzni kívánják azt. Tehát nincs más dolgom, mint kivárni míg eljön az én időm. De akkor sem leszek elkeseredve, ha nekem nem sikerül megdöntenem a rendszert. Tudom, hogy munkáságom nem múlik el nyomtalanul, és a követőim végigjárják az általam elkezdett utat.

Össze kapar ás

2006-08-23T13:07:00.000+02:00

Hétvégén megint sikerült anyagi csődbe döntenem magam, ugyanis a fizetésem jelentős hányada számomra érthetetlen módon megint különböző vendéglátó egységek kasszáiban landolt. De le kell szögeznem, ebben nem én vagyok a hibás. Szokás szerint a körülmények áldozata lettem. Péntek este benéztünk a törzshelyünkre és csendes beszélgetésbe kezdtünk. A problémák 21:00 körül kezdődtek amikor Kardos barátom rámsandított azzal a kis huncut csillogással a szemében amit nagyon nem szeretek és közölte, hogy lerakja az autót és kezdjünk el inni. Én kifejtettem, hogy mélyen elítélem a szórakozásnak ezt az alantas formáját, de ha ez a feltett szándéka én nem állok az útjába, sőt hogy lássa milyen toleráns vagyok, még el is kísértem haza. Miután visszaértünk, rögtön bele is vetette magát a fertőbe Palival együtt. Én próbáltam a lelkükre beszélni, hogy ez a viselkedés nem méltó az állatorvosi egyetemhez, de mindhiába. Sorban rendelték a Spitz 80 fantázianévre hallgató rumokat és annak kicsit markáns utóízét pezsgővel próbálták leöblíteni. Én megvető mosollyal ajkamon meghúzódtam a sarokban. Gyógynövénykivonatot és egy holland családi vállalkozás népszerű üdítőitalát fogyasztottam, ami a felületes szemlélő számára akár Jaigernek és sörnek is tűnhetett. Ezután jött szokásos menetrend. Ezek éhesre itták magukat, én meg annyira hiperaktív lettem attól az egy pohár pezsgőtől, amit indulás előtt belém erőszakoltak, hogy le kellett még mennem az egyik Benelux állam helyi kirendeltségére. De onnan már hamar hazamenekültem, mert tele volt részeg emberekkel.

Másnap Girasek cimborámhoz voltam hivatalos egy marha pörkölt főzésre. Nyugodt, csendes estét terveztünk egy kis borozgatással és az egyik kereskedelmi televízió karaoke vetélkedőjének megtekintésével. Délután megvettük a hozzávalókat és este hat körül nekiálltunk az alkotásnak. Szépen is haladtunk csak történt egy kis malőr.A szakácskönyv utasítása szerint felöntöttük vízzel a készülő pörköltöt, aminek állítólag el kellett volna főnie. Egy órányi főzés után még mindig úgy nézett ki, hogy leves lesz vacsorára. Ekkor követtük el azt a hibát ami befolyással volt az este későbbi alakulására. „Sose fő ez meg” felkiáltással felvettük a legnagyobb fokozatra a tűzhelyet és bevonultunk a nappaliba egy pár percre. Egy kis idő múlva kinéztem a konyhába, mert gyanús illatokat éreztem. Levettem a fedőt és egy kisebb füstfelhőben találtam magam. Gyorsan amit még meg lehetett menteni átraktuk egy másik lábasba, majd konstatáltam feltaláltuk, hogyan lehet marhahúsból tüzelőanyagot előállítani, bár nem valószínű, hogy szabadalmaztatnánk az eljárást. A maradék kicsit égett ízét megpróbáltuk elnyomni a „tegyél bele még egy kis bort, attól jobb lesz” módszerrel, több-kevesebb sikerrel. Majd úgy döntöttünk, hogy lemegyek, veszek még egy kis piát, ha már kajálni nem nagyon fogunk. A folytatás Kardinak az estéimre vonatkozó legsötétebb jóslataihoz volt hasonlatos. Lementünk a Karaoke sörözőbe, aminek azért annyi haszna volt, hogy végre sikerült kipróbálnom milyen a mikrofont két kézre fogva beállni az énekesi hős pózba és artikulálatlan hangom rockot üvölteni az őrjöngő tömegnek. Bár be kell vallanom, hogy az őrjöngést nem frenetikus előadásmódom okozta, hanem inkább az, hogy lenyúlták az egyik mikrofont és az utánam következők nem érezték biztosítva maguknak a lehetőséget, hogy megcsillogtassák előadói tehetségüket.

Vasárnap délután egy kis szóváltásba keveredtem anyámmal. Épp a romjaimból kezdtem magam összekaparni, amikor megtudtam, hogy újra nem én nyertem a lottón a főnyereményt. Elengedtem egy megjegyzést, hogy akkor holnap mehetek dolgozni, mire anyám elképedve vette tudomásul, hogy egy milliárd forint birtokában nem dolgoznék tovább. Kérdésére, hogy én semmittevéssel tölteném a hátralévő éveimet határozott igennel feleltem. Egy lemondó fejcsóválással ezt mondta: „Hiába nektek már más az értékrendetek”
Ezután ma reggel megkérdezte, hogy ha már az ötöst nem sikerült, esetleg a hatos lottón nem nyertem-e, mert akkor nem kéne mennie dolgozni. Válaszomat, hogy ha nyernék akkor is mennie kéne, hiszen nem töltheti semmittevéssel hátralévő éveit, nem találta viccesnek.

Mint a kurvák picsája

2006-08-23T13:06:00.000+02:00

Ez is olyan unalmas napnak indult, mint a többi. Aztán a végén az is lett, bár történt egy-két incidens. Reggel rögtön rájöttem, hogy szellemi fölényem mennyire nyomasztóan hat kollégáimra. Ugyanis 6:50 körül épp szokásos ébresztő cigimet szívtam a CÉG bejáratánál egy mélynövésű, ám annál nagyobb rocker hölgykollégámmal ( az első pillantásra látszik, ha a Honda gyár csődbe megy, nyugodtan nyithat egy kis boltot kegytárgyakból ), akivel egy kis szóváltásba keveredtünk. Kritizálta az olvasási tempómat, ami szerinte túl gyors, majd miután válaszoltam megjegyezte, hogy utálja mikor kioktató hangnemben beszélek, pláne így korán reggel. Ezen kicsit megdöbbentem, majd közöltem vele, hogy nem én tehetek róla, hogy mindenkinél okosabb vagyok. Ezután fensőbbségem biztos tudatában felsétáltam az irodába és elfoglaltam helyemet a pórnép között.

Elég unalmasan csordogált tovább a nap. Belevetettem magam a munkába, mert lelkiismeretem nem engedi, hogy azt az éhbért, amit minden hó elején folyósítanak, ne szolgáljam meg. Közben fél szemmel a frissen kölcsönkapott legújabb Harry Potter könyvet szuggeráltam, így készülve a délután rám váró élvezetekre, amit elolvasása fog jelenteni. Ebben a nyugodt, majdhogynem idilli pillanatban, tört rám, mint a tatár könnyűlovasság eleinkre, a magyar valóság egy lány ( a továbbiakban nevezzük E.-nek ) formájában. E. csinos, szép arcú díszpéldánya a honi nőtársadalomnak, de ugye, mint a mondás tartja: Amit nyerünk a réven, elvesztjük a vámon… Szóval, a fentiekben már említett idillt hirtelen telefoncsörgés zavarta meg. A vonal túloldalán, mint furfangos olvasóim már bizonyára kitalálták E. volt megtalálható. Kedvesen elnézést kért, mert rájött nem is engem akart hívni, majd ha már beszélünk elmesélte, hogy felsőbb utasításra le kellett venni az irodájuk ajtaját. Ezt igen felindultan a következőképpen kommentálta ( érzékenyebb lelkű olvasóimtól elnézést kérek, de muszáj szó szerint idéznem ) : „Levették az ajtónkat és most itt ülünk nyitottan, mint a kurvák picsája.” Azt hiszem a Hirosimában ledobott atombomba nem végzett nagyobb pusztítást, mint amit ez a mondat okozott az agyműködésemben. Egy rövid System Reload után megjegyeztem, hogy mennyire szeretem, mikor ilyen romantikus, majd megköszöntem a beszélgetést, hogy elkerüljem a maradandó agykárosodást. Azóta magamba roskadva ülök és reménykedem, hogy ez a trauma nem lesz negatív hatással újra felívelőben lévő karrieremre.

A gettó közepén

2006-08-23T13:05:00.001+02:00

Ma újra szembesülnöm kellett azzal, hogy embertársaim nagy része mennyire nem ért meg. Egy kedves hölgy ismerősömmel diskuráltam és elejtettem neki azt a megjegyzést, hogy leszámoltam az aljas testiséggel és spirituális lény lettem. Mire ő megkérdezte, hogy akkor miért mondtam két perccel ezelőtt, hogy csak a pénz meg a pia érdekel. Mélyen elszomorított, hogy ennyire nem látja az összefüggést a két dolog között. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogyan is működik ez a spirituális elmélyülésnek legújabb, mondhatni forradalmi formája, amit én fejlesztettem ki. Mint szellemileg kicsit érettebb olvasóim bizonyára már kezdik kapizsgálni a lényege az, hogy Buddha mikor megalapította a később róla elnevezett vallást még nem számolt a XXI. század életstílusával és a globalizált világ által okozott problémákkal. Ezért a hagyományos meditációs technikák és a világtól való elzárkózás már nem jelentenek járható utat. De megfigyeltem, hogy ha iszok és társaságban vagyok, éjfél körül mikor már elég alkoholt fogyasztottam mindig egy magasabb tudatállapotba kerülök és közel kerülök az abszolút igazsághoz. Ilyenkor, mikor az igazság fénye kezdi beragyogni az elmém, az így nyert tudást rögtön meg tudom osztani embertársaimmal, amivel az ő lelki épülésükhöz is hozzájárulok. Így mindjárt világossá válik, hogy nem kedvtelésből iszok, hanem ez számomra egy küldetés, és mivel sajnos ez pénzbe kerül, nyilvánvaló miért ez a másik dolog ami az érdeklődésem középpontjában áll.
Hogy a történet teljes legyen ez után a teljesen logikus és egyszerű eszmefuttatás után sem találtam megértésre. Azt hiszem így tudtam a legfinomabban kifejezni azt az irtózatos röhögést, amit válaszul kaptam. A közben elhangzott, elmeállapotomra utaló jelzőket inkább nem idézném. Szóval bele kell törődnöm, hogy továbbra is a nagy elmék magányában kell élnem az életem.

Lelki életem nagy válsága közepette majd elfelejtettem közölni a nap másik fontos nagy eseményét. A hajléktalanom megtalálta cipőjét. Talán olvasóim egy részének magyarázatra szorul miért érzem ennyire magaménak a társadalom egy kirekesztettjét: 1999-en költöztünk családommal a lakótelepre. Nagyképűen azt is mondhatnám, hogy urbanizálódtunk, valójában vidéki 110 nm-es családi házunkat sikerült elcserélnünk egy 67 nm-es lakásra a gettó közepén. A közbiztonságról csak annyit, hogy az utóbbi két évben a már említésre sem méltó verekedéseken kívül történt a lépcsőházunkban egy gyilkosság és a ház melletti kis ligetben egy nemi erőszak. Beköltözésünk óta érdeklődve figyelem a hajléktalanok és a többi lakó küzdelmét, ami valamikor a honfoglalás idején kezdődhetett, amikor a jómódú szittya magyar próbálta a jurtájából kiűzni az ittmaradt és véletlenül le nem mészárolt szlávokat. A háború 1999-2002-ig tombolt. A lakók mindennemű erőfeszítései ellenére a hajléktalanok fölényesen nyertek. Ezért beletörődve a sorsukba a boldog lakástulajdonosok a 2002 telén ismételten feltört zárat, ami a lépcsőház ajtaját nyitotta ( bár a többség szerint zárnia kellett volna ) nem javítatták meg, szabad bejárást biztosítva. A rászorulók gyorsan annektálták is a lépcsőházat. Én a többiekkel ellentétben elég jó viszonyt tartottam fenn az ellenséggel. Ez főleg gyakori hajnali hazatéréseimnek köszönhető. Ugyanis amíg átbotorkáltam rajtuk keresve útközben valahol elveszített egyensúlyomat, néha váltottam velük egy-két szót. Ezután pár békés év következett, amit a lakók a fegyverkezésre fordítottak és 2005 telén újra hadat üzentek. Villámháborús taktikájuk, olyan sikeres volt, hogy egy hét alatt sikerült kisöpörniük a nemkívánatos elemeket. Egy túlélő maradt, de ő azóta is állandó vendég nálunk. Mivel titkon én mindig az ő pártjukon voltam nem csoda, hogy ez az egy úgy a szívemhez nőtt, hogy a magaménak tekintem. Reggel munkába menet, mindig látom, ahogy dacolva a népharaggal alszik az első és második emelet között. Megfigyeltem, hogy mindig csak az egyik lábán van cipő. A dolog érthetetlenségét csak fokozta, hogy hol a jobb, hol a bal lábáról párologtak mindenféle gázok a légtérbe, míg a másikat jótékonyan befedte a viharvert, társ nélkül árválkodó lábbeli. De ma reggel mindkét lábán volt cipő!!! Bár ez újabb problémákat vet fel, mivel ezek szerint eddig is volt cipője. De akkor hol volt az a cipő amíg én nem láttam és amikor ott volt, milyen funkciót tölthetett be? Azt hiszem ezt soha nem fogom megtudni. Megkérdezni nem merem, mert félek, hogy leteremtene, mint múlt héten az egyik lakót, aki szerinte túl korán, ám annál zajosabban indult reggel dolgozni és idő előtt felzavarta őt álmából. Egy problémám van csak vele, hogy territoriális ösztöneitől hajtva, folyamatosan körbevizeli a lépcsőházat, ily módon fejezve ki igényét arra a zugra, amit éjjeli menedékhelynek használ.

Meg lettem szóban fenyítve

2006-08-23T13:05:00.000+02:00

Meg lettem szóban fenyítve. Az uralkodó osztály egyik tagja (ősei első ránézésre valami kozák hetman szolgálatában keserítették a lengyelek életét) körbejárt ma az irodában és megkért mindenkit, hogy rakjon rendet, mert a vezérigazgató tiszteletét teszi nálunk. Mire én megkérdeztem, hogy miért is. Talán esetleg tisztaságmániás? Azt a választ kaptam, hogy elég nagy probléma, hogy nem érzem ennek a súlyát és arra is felhívta a figyelmemet, hogy akár ki is rúghat ha nem talál rendet az asztalomon. Bár nagyon megijedtem, de lázadó vérem - amit talán hegyaljai bujdosó vagy kuruc generális őseimtől örökölhettem, hiába már ők sem bírták a német elnyomást- arra ösztönzött, hogy ne tegyek eleget a felszólításnak. Tüntetően levonultam dohányozni, majd helyemre visszatérve -útközben egyébként találkoztam a közrettenet 160 cm-es és már mint tudjuk tisztaságmániás tárgyával- vártam az elkerülhetetlen véget. Ez volt három órája, de bár azóta a Vezír is elment én várok rendíthetetlenül, mint anno az ólomkatona.

Előszó

2006-08-23T13:04:00.000+02:00

Kedves rajongóim. Nem gondoltam volna, hogy még megtörténik, de újra „tollat” vettem a kezembe. Szellemi mélyrepülésem úgy néz ki véget ért ( bár be kell vallanom néha még nézem a Bűbájos boszorkákat és szerelmem Britney Spears iránt is töretlen ) és újra elöntött az a felelősségtudat, ami rádöbbentett, hogy mivel is tartozom a társadalomnak. Nem hagyhatom, hogy ebben a súlyos történelmi pillanatban az emberek szellemi vezető nélkül maradjanak. Próbáltam kivonni magam a felelősség alól, de mivel a helyemen támadt űrt senki nem tudta pótolni, kénytelen voltam ismét belevetni magam a munkába. Remélem, hogy egyedi stílusommal és néhol már rejtői magasságokba emelkedő szófordulataimmal újra sikerül kivívnom (az egyébként jól megérdemelt) tiszteletet, amit már egyszer sikerült és botor módon hagytam elveszni.